2010. január 29., péntek

Valentin Nap

Kicsit több mint két hét, és itt a szerelmesek által várt nap.

Szent Bálint napján tartják főleg az angolszász országokban a Bálint-nap ( angolul Valentine's Day) ünnepét, amely Magyarországon az angol név közvetlen átvétele miatt sokak számára mint Valentin-nap vált ismertté és az utóbbi másfél évtizedben népszerűvé. Ezen az ünnepen (amelynek vallási eredete az idegen elnevezés elterjedése miatt Magyarországon elhomályosult) a szerelmesek megajándékozzák szerelmüket.

A szokás eredete, hogy Szent Bálint a 14. században a jegyesek és fiatal házasok védőszentjévé vált Angliában és Franciaországban. Ennek a szentről elterjedt egyik történet képezte az alapját. Eszerint mielőtt keresztény hite miatt II. Claudius császár idején kivégezték, Bálint a hite erejével a börtönőre vak leányának visszaadta a látását. Mielőtt – a hagyomány szerint – február 14.-én kivégezték, búcsúüzenetet küldött a lánynak, amelyet így írt alá: „A Te Bálintod.” Ez a Bálint-napi üzenetküldés eredetének leggyakoribb magyarázata.


Sajnos a mai világban, nem csak az érzelmeké a főszerep, hanem a pénzé is. Egész iparág foglalkozik a Valentin Napi ajándékok készítésével, forgalmazásával. De..... nem szabad a pénzről szólnia, a szerelmünkhöz való kötődésünket ki tudjuk fejezni más formákban is. Legyünk kreatívak, használjuk az eszünket, és mindenek előtt figyeljünk a társunkra. Mindennapos dolognak kéne lennie, de ha ez nem így van, akkor legalább ezen a napon igyekezzünk a tenyerünkön hordozni, és "lehozni neki a csillagokat"!


2010. január 27., szerda

Cuba Libre

1898-ban Kubában a spanyolok elleni szabadságharc háborúvá szélesedett, melyhez a kubaiak oldalán az USA is csatlakozott. Az új szövetségesek gyors győzelemhez segítették Kubát, így az felszabadult. Havannában az amerikai híradós katonák egy kis bárban gyűltek össze, hogy csillapítsák szomjukat. Belépett egy százados és rumot rendelt Coca-Cola-val. A bartender láthatóan ismerte a századost, sőt a kedvenc receptjét is, mert jeget és egy lime szeletet is hozzáadott az italhoz, mégpedig olyan automatikusan, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga. Amikor a meglepett amerikaiak látták, hogy társuk mennyire élvezi az italt ők is rendeltek egy kör rum & coke-t. Kezdeti kételkedésük hamar igazi lelkesedésbe csapott át. Derűsen ittak egymás egészségére, és a második körben a frissen szabadult Kuba ünneplésére önkéntelenül olyan pohárköszöntő jutott eszükbe, mely azóta már történelem. A százados felemelte poharát, és úgy kiáltott fel, mint ahogy a győztes kubai katonákat ösztönözte a háborúban. Cuba Libre!

A koktél történetének leírását Váradi Bettinának köszönhetjük.



2010. január 25., hétfő

Új labello Valentin napra

Új termékváltozattal bővül 2010 elején a Labello Lip Care termékcsalád. A gránátalmás ajakápolót a Valentin-napra időzítve vezeti be a Beiersdorf, a márka Fruity Shine kínálatában.

Az új Labello a gránátalmának köszönhetően vitaminos ápoló hatással rendelkezik, csillámló pigmentjeivel és színrészecskéivel pedig enyhén csillogóvá teszi az ajkakat. A Fruity Shine termékcsaládot alkotó Eper, Cseresznye és Dragon Fruit változatokhoz csatlakozó újdonság a Labello többi ajakápolójához hasonlóan mandula és jojoba olaj keveréke, amely az ajkak védelmére shea vajat és SPF 10 UVA/UVB szűrőt tartalmaz.

A Labello Fruity Shine Gránátalma 529 Ft ajánlott fogyasztói áron kapható 2010 januárjától a boltokban.

2010. január 23., szombat

Zöld tea élettani hatásai

Sziasztok!

Szeles, csapadékos, havas, jeges időben mindenkinek jólesik egy forró tea. A zöld teának számos jótékony hatás van, és a legjobb zsírégető szerek közé tartozik.
A zöld tea egészségre kiható ereje legnagyobb mértékben a benne található nagy mennyiségű antioxidáns (polifenolok, s annak egyik csoportja, a katekin vegyületek) jótékony hatásának köszönhető.

A zöld tea hatása és előnyös élettani tulajdonságai:
  1. Megelőzi a rákos, daganatos betegségek kialakulását
  2. Csökkenti a koleszterin szintet, s ezáltal a szívbetegségek kialakulásának lehetőségét
  3. Ellazítja a vérereket, ami csökkentheti a magas vérnyomást
  4. Erősíti az immunrendszert, ezáltal véd a fertőzések ellen
  5. Fluoridtartalma óv a fogszuvasodástól (amennyiben cukor nélkül isszuk!)
  6. Koffein tartalma serkenti a szellemi teljesítőképességet
  7. A kávéval ellentétben fokozatos a felszívódása, így mentes minden káros mellékhatástól
A zöld tea az egyik legjobb és legismertebb zsírégető tea. Egyéb létfontosságú egészségmegőrző hatása mellett nagyban serkenti a régóta jelen lévő zsírok lebontását.

1. Első lépésként a zöld tea elősegíti az emésztőrendszerbe került zsírok azonnali lebontását. Éppen ezért érdemes a főétkezéseket egy csésze zöld tea elfogyasztásával zárni!

2. Továbbá a zöld tea serkenti az anyagcserét, ezáltal előmozdítja a régóta jelen lévő zsírrétegek lebontását, ami növeli a bőr rugalmasságát, így csökken a cellulitisz ( narancsbőr) kialakulása, s megszabadulhatunk a fölös centiméterektől (zsírrétegektől)!

Elkészítése:

A zöld tea elkészítése egyszerű, értékes élettani tulajdonságainak megóvása érdekében azonban érdemes odafigyelni az alábbi pontokra:

1. A zöld teában lévő antioxidáns anyagok és vitaminok megőrzése miatt a teafüvet ne forrásban lévő vízbe, hanem kb. 70-80°-os meleg vízbe tegyük.
2. Áztassuk a teafüvet kb. 3-5 percig, majd szűrjük le. (Ha tovább áztatjuk, a teának kellemetlen keserű íze lesz.)
3. A kellemesebb ízhatás érdekében a teafüvet összekeverhetjük más gyógyteákkal, mint pl. borsmentával, hársfavirággal, bodzával és/vagy gyümölcsteával.


Remélem sikerült kedvet csinálnom a fogyasztásához.

Jó teázást!



2010. január 21., csütörtök

Mojito



Hogy miért kezdem a mojitoval? A válasz egyszerű, ez a kedvencem!!!

Az ital Kubában született az 1920-as években. A szesztilalom miatt a szigetre látogató amerikai turisták körében ekkor tett szert nagy népszerűségre, és indult el világhódító útjára. Sikere töretlen, a mai napig a bárok, pubok, szórakozóhelyek legfelkapottabb koktéljai közé tartozik.

Alapösszetevője a fehér rum, melyből egy long drink pohárba 4 cl szükséges hozzá, de a kedves barát vagy vendég 8cl-től sem sértődik meg (én sem). Elengedhetetlen kelléke a cukor, mely lehet szirup,ömlesztett, kocka, fehér vagy barna, kb. 3 kávéskanál, de ezt ízlés szerint változtathatjuk. A pohár feléig töltsünk jeget, facsarjuk bele fél lime levét. 5-6 menta levéllel egészítsük ki majd keverjük össze. A poharat töltsük fel szódavízzel, majd ízlés szerint limemal és mentával díszítsük. A alap mojito megközelítőleg ennyi.
Napjainkban egy több változata létezik, pl. szóda helyett energiaitallal töltik fel, különféle egzotikus gyümölcsökkel gazdagítják az ízvilágát. A lehetőségek tárháza határtalan, megéri kísérletezni.

Remélem sikerült kedvet csinálnom hozzá, és aki még nem tette megkóstolja. Csalódni senki nem fog, ezt ígérhetem.

Szép napot, és több napsütést! :D

2010. január 20., szerda

Koktélokról röviden




Több mítosz és legenda is kering a koktél kialakulásáról, de a legelső hivatalos forrás 1806-ból származik. A „The Balance and Columbian Repositori” napilap május 13-ai számában jelent meg a koktél meghatározása: „A koktél különböző szeszesitalokból, cukorból, vízből és keserűkből kevert kitűnő, élénk ital.”

1862-ben jelent meg az első koktélkeverési kézikönyv. Vitathatatlanul az Egyesült Államok és Kuba bárjaiban lehetett rátalálni a koktélkészítés legavatottabb mestereire, a XX. század első éveiben. Ők voltak azok, akik a százféle összetevőből olyan italokat kevertek, melyek pompás színe és díszítése a büszke páva vagy a kakas farktollára emlékeztetett. Innen az elnevezés: cock’s tail vagyis kakas farka.

A koktélok végtelen variációjának csupán az emberi fantázia és a kreatív kísérletezés szabhat határt. A kevert italok alapját nagyban befolyásolja az adott ország nemzeti szeszesitala.

Ilyen például Mexikóban a tequila, a Karib-térségben a rum, Franciaországban a konyak, Oroszországban a vodka, Skóciában a whisky.

Magyarországon napjainkban a rum alapú kevert italok a legkedveltebbek, mint például a Pina Colada, Mojito és a Cuba Libre vagyis a Bacardi Cola. Szintén gyakran fogyasztják a vodka alapú Sex On The Beach, Long Island Ice Tea, Screwdriver (vodkanarancs) illetve tequila alapú Margarita és a Tequila Sunrise koktélokat is.

A tengeren túl a legnépszerűbb a Daiquiri, Cosmopolitan és a Martini.


Ezzel a bejegyzéssel elkezdek egy sorozatot, amiben koktélokat, bárokat és ezekhez kapcsolódó érdekességeket fogok bemutatni.


Kellemes napot!




2010. január 19., kedd

Külföldi világsztárok Budapesten

Jó reggelt!

A tavalyi év után azt hiszem használhatom a kifejezést hogy "idén is" sok külföldi világsztár fordul meg nálunk már az év első felében. A sor nem rövid, a számomra 4 legvonzóbb ajánlatot mutatnám be. A jegyeladási top 10-ben előkelő helyet foglalnak el:

1. Paul Anka
2. Metallica

4. Rammstein
6. Chriss Rea

A Metallica a Puskás Ferenc Stadion gyepszőnyegén, a Többiek pedig a Papp László Budapest Sportarénában Lépnek színpadra. Mind a 4 koncertre a jegyek rohamosan fogynak, nem kétséges, hogy teltházas előadásokra számíthatunk.

Kezdjük időrendi sorrendben:


Chriss Rea

2010. február 4. 19:30 Papp László Budapest Sportaréna

Az olasz származású, de Nagy-Britanniához kötődő előadóművész olyan világsikereket tudhat maga mögött, mint az 1989-es megjelenésű The Road To Hell , vagy az 1991-es Auberge. Több mint 30 millió eladott lemezzel büszkélkedhet. (büszke is lehet, hazánkban egy platina lemezhez 15000 eladott példányra van szükség, ha magyar származású lenne 200 db felett járna....)
2005-ben mejelentetett Blue Guitars egy 11 cd-s csomag, amely 137 blues hatású dalt tartalmaz. Érdekesség, hogy a szerző mindössze 18 hónap alatt rögzítette ezeket.
A budapesti koncerten az összes Chris Rea klasszikus mellett minden bizonnyal felcsendül jópár még sosem hallott szám.



Rammstein

2010. március 16. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna


" bombasztikus, hihetetlen, félelmetes"

Német együttes, mely hard rockot és az ipari metált ötvözi az elektronikus zenével. Ők az első német nyelven előadó világsztár együttes.
1994-ben alakultak 15 millió eladott lemeznél tartanak. Ez lesz a 3. magyarországi fellépésük.


Metallica

2010. május 14. 20:00 Puskás Ferenc Stadion

A világ egyik legnagyobb hatású heavy metal együttese. Legutóbb 11 éve jártak hazánkban, és aki most látni szeretné őket igyekeznie kell, mert a belépők rendkívüli gyorsasággal fogynak.
Több mint kétórás koncerte számíthatnak az érdeklődők. A Death Magnetic album dalai mellett a klasszikussá vált slágerekre lehet számítani.




Paul Anka

2010 június 3. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna

Vezeti a jegypénztárak eladási listáját... igyekezni kell annak aki látni szeretné.

A Libanoni származású, de Kanadában született világsztár több mint 50 éve a pályán van, 120 kiadott lemezzel büszkélkedhet. A rendkívül sok saját szerzeménye mellett, pályatársainak is írt dalokat. Frank Sinatra talán leghíresebb dalát, a My Way-t is például ugyanúgy Anka jegyzi, ahogyan a tavaly hazánkban járt énekes, Tom Jones 'She's A Lady'-jét. Nemrégiben pedig az is kiderült, hogy Michael Jackson utolsó slágerét, a 'This Is It'-et is Paul Ankával közösen írta a pop elhunyt királya.

Szép napot mindenkinek!







2010. január 18., hétfő

Sztárdiéta



A mai világban az egyik legfelkapottabb téma a diéta, fogyás, alakformálás, ami mind az egészséges életmód része. Szeretnék veletek megosztani egyet (idővel biztos többet is..) amit a véleményem szerint be lehet tartatni. Az igaz, hogy kell hozzá fegyelem, elkötelezettség és odafigyelés. De mi átlagemberek is tudjuk használni. ( Megjegyezném, véleményem szerint inkább a nőknél lehet hatásos, de az alapelvet a férfiak is tudják hasznosítani.)

Neve: Súlyfigyelő diéta

Nem a gyors fogyást kedvelőnek való, személytől függően megközelítőleg 10kg-t lehet tőle fogyni 8 hónap alatt.
Az ételeket pontok alapján osztályozzák (nem kalória alapján) és összeadják. Egy teszt segítségével kiszámítják személyes pontszámaikat, ami egy átlagos nőnél kb. 20pont. Sokat segít ha nem egyedül, hanem baráttal barátnővel esetleg csoportosan végzik ezt a fajta diétát. Ami az időtartamot figyelembe véve inkább már életmód.
Nagy előnye hogy sok 0 pontos élelmiszer van, amiből korlátlan mennyiséget lehet fogyasztani.
Mivel hosszútávú, így elkerülhető vélik a súlyingadozás.

Néhány élelmiszer pontjai:
- az összes zöldség 0 pont
-a legtöbb gyümölcs 0 pont
-teljes kiőrlésű kenyér szeletenként 2 pont
-átlagos szendvics 3,5 pont
-szalámik 10dkg 3pont
-csoki fagyi 2 gombóc 4 pont
-30 g sajt 3pont
-2db bon-bon 3 pont
-2dl kóla 1,5 pont
-1dl pezsgő 1,5 pont
-zöld tea cukor nélkül 0 pont

Sportolással szerezhetünk plusz pontokat, minimum 30 percre nézve:
-aerobik 3 pont
-fallabda 3 pont
-pilates 3pont
-síelés 3 pont
-gimnasztika, biciklizés 2 pont
-jóga 2 pont
-séta 1,5 pont
-bowling 1,5 pont
-lassú séta 1 pont

A program egyik jeles követője Reese Witherspoon 33évesen két gyermekkel. A kép azt hiszem magáért beszél.

Reese étrendjének egy napja:
Reggeli: fél grépfrút, pita, humusz (ebbe mártogatja a pitát)
Ebéd: pulykasonka teljes kiőrlésű pirítóssal, uborkával, sajttal
Vacsora: borjúhús vegyes salátával

Heti háromszor sportol, aminek segítségével plusz pontokat szerez.
Lehet kicsit elfogult vagyok, de alakja kifogástalan.

Kedvenc filmem tőle a Mindenütt nő, ajánlom mindenkinek.
Menő ifjú divattervezőt alakít New Yorkban akit a polgármester fia jegyzett el. Mindez olyan tökéletesen hangzik, hogy az már gyanús. Kell, hogy legyen valami kis hiba... és van is....

Sikeres diétát és jó szórakozást!

Sziasztok

2010. január 17., vasárnap

Kis érdekesség

Hétfőn hunyt el a New York-i Coney Island két háború közötti virágkorának egyik legendája, Houdini barátja, Greta Garbo testőre, a háborús hős: Nagy Joe Rollino. A szomszédai által csak Mopszliként emlegetett egykori bokszoló, erőművész, úttörő testépítő és az egészséges életmód megszállottja két hónap híján 105 éves volt, amikor halálra gázolták. Idő előtt ment el: még tavaly is rendszeresen gyúrt, 103 évesen pedig negyeddolláros érméket hajtott félbe foggal.

Sajnos az élet ilyen, nem a legszebb véget érte :(
Motiváló hatásúnak kell lennie minden értelmes ember számára Joe bácsi életútja. Egy mai testépítő, erőművész örül ha kicsit több mint fele ennyit él. Valóban az egészséges életmódhoz való ragaszkodása volt ami ilyen hosszú életet tett lehetővé számára?
Biztos, hogy a genetika, szerencse is elengedhetetlen tényezők. De hiszem , hogy az egészséges életmódra törekvés nagyban hozzásegít bárkit hogy napokat, heteket, hónapokat vagy éveket nyerjen. A rendszeres testmozgás, és helyes étkezés már elégnek kell lennie, ahhoz hogy kiegyensúlyozottabb, jobb, tartalmasabb életet éljünk. Nagyon kevés ember képes arra hogy minden káros szenvedélyt kizárjon az életéből. Én nem is tudnék mindent... de azért ha lehetőségem van rá, próbálkozom.
Ajánlom nektek is, csak próbáljátok ki. Jó érzés úgy ébredni, hogy fitt vagy, úgy élni a napokat hogy boldog vagy. És ha még sikerül kicsit formásabbá varázsolni a tested, a lelked is boldog lesz.
Az interneten rengeteg dolgot találtok arról hogy mit mikor hogyan.....

Sok sikert mindenkinek!

A Joe bácsiról szóló teljes cikket itt olvashatjátok: http://www.origo.hu/nagyvilag/20100115-a-nagy-joe-rollino-elete.html

A kezdet

Sziasztok!

Mint minden kezdet ez is nehéz. Elég sok mindenről tudnék írni, és abba a hibába estem, nem tudom mivel kezdjem :S.
Elég sok téma foglalkoztat, így idő kell mire kitalálom melyiket osszam meg veletek. Persze szépen lassan igyekezni fogok mindegyiket.....

Kezdetnek legyen egy idézet a szerelemről, amit igaznak tartok. Mielőtt megkérdeznétek hogy én írtam-e??? Nem, böngészés közben találtam, szerzője sajnos számomra ismeretlen.

Tudod, mi a szerelem?

Az, amikor csendesen csak átöleled és tudod, az életed is rábíznád.. Mikor biztonságban érzed magad és akármilyen baj ért, akármilyen zaklatott vagy, mellette megnyugszol.. Ahogy némán a szemedbe néz, és csak megszorítja a kezed .. Mikor olyan titkaid is elmondod neki, amiket még Te sem tudtál azelőtt magadról .. És ha reggel kinyitod a szemed, ott fekszik melletted, - gyűrötten, - kócosan, - fáradt arccal, - mégis úgy érzed, Te vagy a legboldogabb.És az is a szerelem, amikor remeg a gyomrod, ha meglátod, vagy meghallod őt .. És a szíved a torkodba dobog, mikor hozzád ér .. Amikor hirtelen mozdulattal magadhoz rántod, hogy érezd, hogy magadhoz láncold .. Nem tudsz betelni vele, minden percben csak őt kívánod.. És amikor fuldokolsz a félelemtől, hogy eltűnhet az életedből, és amikor nem tudsz enni a szomorúságtól .. Amikor a lelked olyan darabokban van, hogy évek kellenek hozzá, hogy össze tudd magad szedni .. Amikor nem tudsz másra gondolni, csak ő jár a fejedben, és hiába bánt, nem tudsz haragudni rá .. Mégis legszívesebben megölnéd.. Amikor olyat is megtennél, amit eddig el sem tudtál volna képzelni .. Megalázkodsz, könyörögsz, sírsz ..
MERT SZERETED!!!